Habparti Tapolcán
Avagy rokonlátogatás már sokadszorra

dsc_3164.jpg

Immáron hagyománnyá vált, hogy minden év végén Nohabos különvonat közlekedik Tapolcára többszörös előfogattal, azonban idén tettek egy csavart a szervezők a programba, és kettő vonatot indítottak útnak 4-4 mozdonnyal, azonban ebből az egyiket most Púposok húzták sokak örömére. A Nohabok a Balaton északi partján teték meg az utat(szám szerint M61 001, M61 017, M61 019, M61 020), a Púposok pedig a délin(M40 209, M40 219, M40 301, M40 402).

Tapolca határában csatlakoztam a programokhoz, a vonatok egyszerre gördültek be az állomásra, így csak az egyiket tudtam lekapni.
dsc_3085.jpg

Érkezés után a Fűtőház elé sorakoztak fel a mozdonyok...


...majd egy közös motorbőgetés és kürtszó után ért véget az út Tapolcára.
dsc_3143.jpg

Ezt követően, mozdony simogatás volt a program, álljon hát itt most néhány kép közelebbről.

Visszaúton 10 perc különbséggel indultak a vonatok vissza Budapestre, ezért most lehetőség nyílt mindkét szerelvény megörökítésére...

dsc_3248.jpg

Elsőnek a Púposok jöttek a Nemesgulács-Kisapáti előtti ívben

m61_0203259.jpg

Majd Balatonedericsnél a Svédek

A bejegyzés trackback címe:

https://kozlekkep.blog.hu/api/trackback/id/tr9015369430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közlekedési Körkép

Beszámolók, fotók, érdekességek a közösségi közlekedés, és a járművek világából.

Extra tartalmakért nézz be Facebook oldalunkra:

Címkék

408 (1) 610 (1) 620 (1) 75 (1) Aeropark (1) Anadolu (3) Aszófő (1) Atak (1) B120 (1) Balaton (1) Balatonfüred (1) Benz (1) BKV (2) Budapest (2) busz (2) buszközlekedés (1) C68E (1) Citiport (1) City (1) E (1) electric (1) elektromos busz (2) esemény (1) Ferihegy (1) Ikarus (1) Isuzu (2) kaposvár (2) Karsan (1) Krakkó (1) Kraków (1) Krakow (1) Lengyelország (1) Life (1) Lions City (1) LKK (1) M40 (1) M61 (1) M62 (1) Malév (1) MAN (1) MÁV (1) MB (1) Mercedes (1) midi (1) Modulo (1) MPK (1) Nohab (1) nosztalgia (1) Novociti (1) Novociti Life (1) Örvényes (1) Poland (1) Púpos (1) retro (1) Sprinter (1) Szergej (1) találkozó (1) tesztbusz (5) tömegközlekedés (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása